Akarunk beszélni róla!!! Smart,KMK,Purga beszámoló!!. 2. Ének

Ezek után egy olyan zenekar következett, akiknek a produkciójuk a nagybetűs “BULIZENE” kategóriába sorolható.

A Purga-nevű csapatot már ismertettem többször az oldal hasábjain, azonban asszem ez a bulijuk volt a leghúzósabb, amit eddig láttam tőlük. Wyrág a bemutatáskor kérdőre  vonta őket, és el is dicsekedtek azzal, hogy előző nap az ország egyik legnívósabb rock klubjában az A38-as hajón játszottak, amiről joggal áradozhattak, mert tényleg jó hely. A mi Hangrafogónk bár ugyan sajnos szerényebb akusztikai és technikai feltételekkel rendelkezik, de sztem  itt sem panaszkodhattak a fiúk, meg az egy szem lány. El is kezdték gyorsan a bulit, és a zenéjükre meg az előadásmódjukra tényleg nehéz volt nem beindulni. Heni az énekescsaj egy energiabomba a színpadon, bár meglepőnek találtam, hogy a konferálást soxor a gitáros Karácsony Dávid-ra hagyja, aki azonban szintén elég “jó értelemben vett” őrült volt ehhez a feladathoz. Igazából most láttam azt, hogy mennyire kezdték beindítani a közönséget, de hát ezek a punkos, reagge-s ütemek amúgy is a táncparkettre csalogatóak. Láttam jó néhány elmosolyodó arcot a közönségből, amikor ezzel a stílussal megőrjítve (bepurgásítva)  felcsendülnek olyan dalbetétek-dalok, mint pl. a Legyetek jók, ha tudtok c. film zenéje, vagy Mari Zsuzsi és egyéb örökzöldek (Illés, Koncz Zsuzsa-Ne Vágj ki Minden Fát) hiperbulis átiratai, amelyekkel sztem jó esélyük lehet szélesebb közönség meghódítására is. Persze saját daloknak sincsenek híján, amelyek szövegvilágában bőven teret kap a humor, az irónia, azonban inkább  szórakoztató, mintsem  beolvasó-dühös formában. Igazi happy zene, amit a Purga játszik. Kicsit jobb menedzseléssel sok fesztivál favoritjai lehetnének, mert amit csinálnak az sztem „felold”.

Közveszélyes Munkakerülés holnap…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s