A Dürer-i naplóó!!A Zyon zúzott pesten!!

 Egy újabb hazánkfia csapatnak, a márciusban nálunk azaz a Hangraforgó deszkáin is (a The Idoru-társaságában) fellépő gyöngyösi Zyon-nak jutott ama nemes feladat, hogy Budapest egyik jelenleg legnépszerűbb rock-klubjának a Dürer Kert-nek a nagyszinpadát  felszánthassák. Az eseményről a zenekar gitárosa-és a hangraforgó sorozat egyik aktív munkatársa Szujó Péter foglalta össze nekünk élményeit, naplószerűen.

Először is köszönöm Árpád apánknak, hogy lehetőséget biztosított írói vénám eme megnyilatkoztatásának. Én pedig szívesen tettem eleget a felkérésének, még akkor is, ha nem vagyok ez a naplóíró típus. Ez életem első ilyen jellegű bejegyzése.

Kezdeném is az elején.
Ezt a napot már nagyon rég óta vártuk, mindnyájunkban benne volt az a bizonyos „drukk”. Talán nem nagyon kell magyaráznom miért… Dürer Kert, nagyszínpad, marha jó bandák, ingyenes buli és a bizonyos 15. Blind Myself szülinap, ami még nagyobb tömeget vonz, és még több „rock celebet”. Egyszóval egy porcikánk sem kívánta a beégést.

A készülődésről annyit, hogy mindenkin látszódott némi feszültség, indulás előtt még lazán elnyomtuk az esti szettet, csak, hogy mindenki biztos legyen a dolgában. A pakolás is szinte ennek a szellemében zajlott. A szokottnál is körültekintőbbek voltunk, pedig most kivételesen nem kellett az összes motyót vinnünk csak kiegészítőket, úgynevezett „egykezeseket”. (gitár, erősítő, dobkiegészítők… stb). Az úton talán Dani volt a legzavarodottabb, ezt talán az is bizonyítja, hogy a záróvonalon át majdnem a szembejövő sávba hajtott fel a sztrádára. Kicsit keményebben osztottam le ekkor a jobb egyről, ezért is sorry.

 Ezen kívül semmi nem történt az úton, könnyen megtaláltuk a helyet, még parkoló helyre is le tudtunk csapni a klub előtt. Gyöngyösről is érkeztek barátok, ismerősök, akik már érkezésünkkor vártak, szóval úgy léptünk be, hogy rögtön volt kivel pacsizni. Ez engem különösen jó érzéssel szokott eltölteni. Egyrészt, mert nem úgy érkeztem meg, mint egy vadidegen, hanem volt egy olyan érzésem, mintha csak haza mentem volna. Másrészt mindig jó érzés számomra az örömöt, a csalódást, sikert, sikertelenséget másokkal együtt feldolgoznom. A jó dolgokat meg különösen. De ezzel ki nincs így? Majd egy-két év múlva is jó lesz az ott eltöltött órákról sörözés mellett elanekdotázni.

Ezután kedves pajtikáinkkal szépen behurcolkodtunk. Én azelőtt, még sosem voltam a Dürer Kertben, tehát miután beléptem a nagyterembe annyit tudtam mondani: „Most már értem, miért hívják nagyteremnek…”. Elém tárult a körülbelül tornacsarnok méretű koncertterem. A technikusok serényen készültek az esti banzájra. Hirtelen csak a színpadra pakolásztunk le, majd jött Gergő a Blind Myselfből, aki ismertette az este menetét. Peti rögtön el is kezdte a dobot mustrálni, majd nem sokkal utána neki állt elrendezgetni a dolgait. Én még Gergővel váltottam pár szót, majd meg mutatta számunkra kijelölt öltözőt, amiről kiderült, hogy rajtunk kívül a Nasmith-tel, és a One Reason To Kissel kell megosztozni rajta. A többiek közben elléptek… gondolom pulthoz, meg pörögtek a helyen, én addig behordtam az összes kabátot, táskát az öltözőbe és bekapcsoltam az elektromos kályhát, nehogy má’ fázzunk. Mire visszaértem a többiek a backline-t tanulmányozgatták, hogy kompatibilisek-e a ládák a mi erősítőinkkel. Ez hasznosnak bizonyult, mivel a Riverán állítani is kellett valamit (ne kérdezze senki mit).

 19:00 után szépen elkezdtünk behangolni, valamint átestünk a soundcheck-nek nevezett procedúrán is. Ez az, amikor azt mondják a keverőnél lábdob, és akkor megy a dum-dum-dum-dum. Ezután még Máté barátom segítségével leterítettem a hangfalamat, egy Gyöngyös zászlóval, ez nálam egy idővel hagyomány volt, de az egyik Tiszti Klubos buli után ellopták, és időbe tellett a pótlása. Most sikerült indulás előtt eszembe jutnia, szóval visszatértem eme szokásomhoz. Akkor már kezdtek gyülekezni az emberek, és egyre jobban észre lehetett venni a feszültséget az arcokon. Én úgy gondoltam meg kell innom valamit, hogy oldja a „feszkót”. A pultnál mosolyogtak is, amikor remegő kézzel töltöttem poharamba a sörnek nevezett isteni nedűt. Ezek után még kortyoltam némi pálinkát is, ami látszólag segített is. Még mindig olyan voltam, mint egy rugó, de legalább oldódtam egy kicsit, főleg miután megérkezett a gyomaendrődi Nasmith akiket régről ismerünk, olyannyira, hogy az énekesük Rajmund kollégiumi szobatársam volt Miskolcon, és több alkalommal is meglátogattam őket városukban.
 Elérkezett a kezdés ideje. Felaraszoltunk a színpadra, és hogy őszinte legyek, be kell vallanom, hogy ilyen fogadtatásra nem számítottam. Azt tudtam, hogy sokan lesznek, de azt nem gondoltam, hogy a koncertünkön is. Lézengő emberekre, foghíjas küzdőteret vártam. Ehelyett tömött sorok fogadtak, melyek a koncert előrehaladtával egyre csak duzzadtak amíg ez a hatalmas terem szinte tele nem lett. Magában a klubban olyan szintű telt ház volt, hogy fél tíz után csak úgy jöhetett be egy ember, ha valaki elhagyta az épületet. A bulink úgy érzem jól sikerült. A közönség remek volt. Befogadták a zenénket, ami a legnagyobb elismerés, amit a zenekar kaphatott. Tapsoltak, üvöltöttek, táncoltak, mulattak, visszatapsoltak, aminek sajnos a szűkös időbeosztás miatt nem tehettünk eleget, pedig szívem szerint zúztam volna még, mert 100%-ig megérdemelték. Úgy gondolom, a többiek is így vannak ezzel. Láttam rajtuk, hogy nagyon élvezik, hogy ott lehetnek. A koncertünket a Built Around You-val kezdtük, ezt követte legfrissebb szerzeményünk, aminek a premierje erre a pesti fellépésre esett. A címe Refresh. Ezeken kívül a 2008-as EP-nk számai adták a szettünk magját, kiegészítve az azóta született szerzeményekkel, valamint zenekarunk legelső nótájával a Floatinggal. A koncertet a Survive The Life zárta, melynek az intro-ját a közönség vastapssal, és kollektív höj-höj-özéssel díjazta. Felemelő érzés volt mindezt látni, még a hátamat is hideg rázta.

A program végén lecuccoltunk és nekiálltunk az önfeledt szórakozásnak. Rengeteg ismerőssel futottam össze, akikkel folyt az önfeledt beszélgetés, valamint a látottak és hallottak kiértékelése.Közben már ment a Nasmith bulija, amit a pult környékéről hallgattam/néztem végig. A Neck Sprain Pantera rokon zenéjére kissé előrébb húzódtam, a koncert végére, meg már szinte az első sorokban bólogattam.
 A Blind Myself bulijára sajnos a backstage-ben ragadtam, mivel az öltözők és a terem közti mozgást csak a színpadon keresztül lehetett megoldani. Nem akartam zavarni a Blindék buliját, ezért annak egy részét a színpad mellett néztem. A One Reason To Kiss bulijából sajnos kb. két nótába tudtam belehallgatni, mert közben pakolásztunk, mivel egy óra tájt úgy éreztük elérkezett a hazaindulás pillanata. Sajnálom, hogy lemaradtam róluk, mert ami hallottam az kifejezetten szimpatikus volt.
Összességében zenekarunk életének egyik top-buliját tudhatjuk magunk mögött. Ezúton is szeretném megköszönni mindazoknak, akik eljöttek velünk Gyöngyösről, azoknak, akik megnéztek minket és befogadták a produkciónkat. A technikusoknak, akik nélkül nem lett volna ilyen élvezetes a buli, mivel elmondások szerint remek megszólalást biztosítottak nekünk. A Blind Myselféknek akik lehetőséget adtak kicsiny zenekarunknak erre a remek estére, és Szalkai Tibinek is, aki segített minket beprotezsálni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s