Sástói fekete zajongás. Day 2.

 Erről a napról szűkösebb lesz a mondandóm, ugyanis sajnos egyéb elfoglaltságaim hazaszólítottak egy időre, így aztán nem sok zenekart láttam. Ám azt hiszem, még így is lesz írnivaló, mivel igen jelentős bandák léptek fel a pénteki napon is. Az időjárás már sokkal inkább kedvezett a bulinak, ugyanis sugárzó napsütés volt és igen meleg, bár ez dark körökben nem mindig jó hír.:)))))

Az elsőként játszó zenekarok közül a Ruse volt a délutáni tűző napos, (szegényeket sajnáltam is miatta) melynek frontembere Chrys nem is olyan régen a The Moon-ban énekelt, sőt a gitáros Carlo is ott pengetett. Kövezzenek meg, de én a névváltáson kívül nem sok külömbséget látok a csapat zenéjében a Moon-os időszak óta. Ugyanazt az igényes, dalközpontú muzsikát játszák, ami kisértetiesen emlékeztet néha Ákos egyes rockosabb pillanataira, mind Chrys orgánumát és dallamvezetését, mind a hangszerelési, dalírási megoldásaikat véve alapul. Leginkább a Test és Léleknél érzem azt, hogy ez akár minden további nélkül felér egy Ákos slágerrel színvonal szempontjából is. Tetszett a koncertjük, Chrys előadásmódja meg amúgy is elég meggyőző nekem, bár sztem egy ilyen zenének a koradélutáni napsütés nem a legideálisabb légkör. Ámbár tudjuk, hogy ilyen fesztiválon, ahol ennyi fellépő van, nem mindenkinek sikerülhet az esti időpont. Én jól éreztem magam hallgatásukkor, és sztem aki a sunshine-tól el tudott vonatkoztatni, és a zenét figyelte, kellemes élménnyel gazdagodhatott..:))))

rusejóska

Az Abscence, az Mz/x és az Isten Háta Mögött zenekaroktól elnézést kell kérnem, mert épp az ő bulijukról maradtam le a teendőim miatt. Máskor igérem bepótolom a mulasztást. A The Moon and the Nightspirit koncertjére értem vissza, mint első nagyszinpados csapatra aznap.

Zenéjüket nem is igazán lehet stílusilag beskatulyázni, mert ahhoz azért szélesebb határokon belül mozognak. Talán a neofolkos dolgokhoz állnak a legközelebb, bár nem  trendy módon, szerencsére. Tóth Ágnes énekes hegedűslány és Szabó mihály, aki akusztikusgitárfelelős és szintén dalnok, alkotják a banda magját, de a velük játszó zenész csapat (ütősök, basszusgitár) is egészen benne van az atmoszférában. Talán az említett dolgok után nem is nehéz kitalálni milyen muzsikát játszhatnak. Rengeteg gyönyörű, akusztikus téma, diszítve szívbemarkoló igen fogós hegedűdallamokkal, és Ágnes gyönyörű- éteri hangjával, néhol középkorias, szinte mesemondó dalszövegvilággal, amelyhez a különféle ütős hangszerek igazán erős lüktetést adnak. Nagyon el tudom hinni, hogy Zero az ő koncertjük után kapott kedvet a helyhez, mert ez nagyon-nagyon ebbe a környezetbe való, és itt talán kétszer olyan csillogó, mint bárhol. Kellemes, tiszta patak a Nightspirit zenéje, amely csak csordogál szépen a hallójáratokba, és fürdeti a a belső szépségre vágyni akaró lelket. (Nahát, ez olyan gyönyörűen hangzott hogy mentem elsírom magam:DDDD Mintha nem is én mondtam volna, hanem valami művííísz.)

Ezután már lehetet is ráhangolódni a vágtázásra, az életösztön kiugrasztására. Eljött a mai nap főheadlinere, a VHK fellépése. A közönség lázasan gyülekezett a nagy eseményre, ugyanis nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy 3-év után fesztiválon először, csak itt és csak önöknek adnak koncertet. Bele is csaptak hamarosan az est lendületébe, ahol bizony a lábakat igen erősen megmozgatták. A csapat kérem friss, és üde mint a fénykorában volt. Spirituális üzenete épp oly arcbavágóan természetes, mint hajdanán a 80-as évek elején, amiről igaz, nekem csak filmrészletek árulkodnak (a Kutya Éji Dala pl), mert fiatal tacskó voltam még akkoriban.. Grandpierre Attila, korát igen erősen meghazudtolva szántotta a szinpadot, és vágta zsebre a világegyetemet egy pillanatra, ezen az éjjelen.:))) Elhangzott a Mi Történt, az Örökkévalóság, a Hallani, a Hunok Csatája, de igazából ez a buli nálam egy összefüggő zsigeri hangulattenger volt, amelynek intenzitása hol előtört, hol alábbhagyott. Tehát semmiképp nem tudok róla pusztán úgy írni, hogy na, Attiláék eltolták ezt meg azt, innen és onnan. Előjőtt, tombolt, majd miután kiőrjöngte magát, elcsendesedett. Mindenesetre elég vegyes közönséget megmozgatott szinte 6-66-éves korig. (na jó, ezt nyilván képletesen mondon.) Bizton állíthatóm, hogy az Életerő elég diadalmasan kivágtázta magát, ám bizonyára van, akinek duplaennyi is kevés lett volna.

És akkor jöhet egy újabb nagy visszatérő aki az életerő tombolása után a “saját félelmeink szülte befelé fordulás” művészetét is kidomborítja.:)))) A 90-es évek kompromisszummentes hazai dark legendája, a Land of Charon soha nem azt a fajta partygoth rock slágereket szállította, amelyek felületesebb táncikálásra, az éjszakával való édes romantikus játszadozásra ösztönöztek volna. Ők bizony szigorúan az old scool, az angol Field of the Nephilim zenekar által elindított belső sötét zenei utazást, a két világ között bolyongó lélek spirituális útkeresését öntötték zenébe. Mivel a csapat kb 2003-körül leállt vártuk, hogy ma éjjel hogyan térnek vissza, és hogyan birják újra szóra az Égi Dobokat. A koncert hangzása sajnos az elején nem tűnt valami jónak, mivel eléggé zajosak és összemosódottak voltak az első percek, de idővel kezdett beállni a hangkép. Talán azt mondanám, hogy a második gitár hiányát én néhol eléggé érzem, (mivel Veress János, a banda frontembere már csak vokalizál) főként a régebbi dalokban. Való igaz, hogy Fefe a gitáros, nagyon ügyesen próbálja megoldani a feladatot, ám bizonyos szólamok kényszerű elhagyásával, bizonyos hangulatelemek is kivesznek a zene súlyából. Ahogy én érzem, talán egy másik gitáros bevétele sokat tudna segíteni, bár véleményem szerint Janeth anno a hangszerével a kezében sem volt kevésbé szuggesztív, karizmatikus előadó. Nagyon jól esett újra hallani a Láz-at, és a Fehér Angyalt, a Kék Madár-t, amelyek a 2000-es nagylemezük csúcsalkotásai a mai napig. A repertoárban sok új dalt is hallhattunk, amelyek izig vérig Charon-osak ugyan, de még hiteles véleményt azért nem tudok írni róluk, mert a Land of… dalok sohasem első hallásra ütnek, inkább később bontakoztatják ki erejüket. Mindenesetre a csapat minden jellemzője fellelhető volt bennük, tehát a minőségben nem kételkedem. A klippes Égi Dobok is bekerült a repertoárba, ami szerintem a mátrai ég alatt még jobban dübörgött. Hiányzott már ez a fajta darkmuzsika és örülnék, ha tartós lenne a visszatérés, aztán újra tombolhatnánk erre a régi, ősi értékeket hordozó, jó kis csapatra.

land of karcsi

Az afterparty-n a Nechromantika klubos Gelka tolta a talpalávalót, melyben igen csak örömét lelhette a darker, a death rock-os,a Madness -es bulizó, sőt előkerültek olyan 80-as évek beli unikumok, mint a Neurotic “Break” című dala. Világosodásig roptuk.

Árpi

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s